Az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szerint a háború veszélyes szakaszához ért, de az EU-nak továbbra is támogatnia kell Ukrajnát. Az Európai Uniónak komolyan kell vennie Vlagyimir Putyin orosz elnök fenyegetéseit, miszerint az ukrajnai háborúban nukleáris fegyverek bevetésére is kész lenne – nyilatkozta Josep Borrell a BBC-nek.
Az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője kijelentette, hogy a háború veszélyes pillanathoz érkezett. Ezzel arra utalt, hogy Oroszország a héten mozgósítást jelentett be, és Ukrajna négy régiójában is referendum kezdődött az Oroszországhoz való csatlakozásról.
A sikeres ukrán ellentámadás miatt az orosz hadsereg sarokba szorult, és Putyin reakciója, amelyben atomfegyverekkel fenyegetőzik, baljós – érvelt a politikus. Borrell szerint olyan megoldást kell találni, amely megőrzi Ukrajna szuverenitását és területi integritását.
Ellenkező esetben befejezhetjük a háborút, de abból nem béke lesz, hanem egy későbbi újabb háború”
– mondta.
Putyin az orosz néphez intézett szerdai beszédében elmondta, országának különféle megsemmisítő fegyverei vannak, és minden rendelkezésére álló eszközt bevet céljai elérése érdekében. „Nem blöffölök!” – jelentette ki az orosz elnök.
Ebben a beszédében jelentette be az orosz elnök a részleges mozgósítást, amelynek keretében első körben 300 000 kötelező katonai szolgálatot teljesítő oroszt behívnak a hadseregbe.
A bejelentés széles körű tiltakozásokat váltott ki országszerte, és emberek tömegei kezdtek el menekülni az országból, hogy elkerüljék a kényszerű frontra küldést.
Nyitókép: AFP